Java… First impressions

   Visszatértünk Jáva túránkról lovinai házunkba, ami meglepetésünkre kissé berohadt. Nincsen erre jobb szó, az esős évszakban még jobban megnövekedett páratartalom miatt sok minden bepenészedett, a falak még  jobban dobálják le magukról a festéket, a szúnyogok és hatalmas pókok pedig sose látott mennyiségben törtek ránk. Alig több mint 2 hétig nem mozgattuk a levegőt, nem pakolásztuk a tárgyakat, és úgy néz ki minden, mint Magyarországon 1-2 év magára hagyást követően.  Ehhez még hozzá jön, hogy épp hindu ünnep van, így Komang, a takarító leány se ér rá. Persze logikusnak tűnne, hogy akkor majd mi kigányolunk, de egy ilyen fárasztó túra után erre vágytunk legkevésbé.

   Hajnali hatkor, vakító napsütésben értünk haza, és Bali szebbnek tűnt mint valaha. Zöldebb, lágyabb, élőbb mint Jáva, igaz most már tudjuk, hogy nem kínál olyan brutális és elképesztő természeti csodákat, mint a valódi Indonéziát jelentő nagyobbik sziget. Jáva szikárabb, szigorúbb föld, ami átérve nem is olyan egyértelmű, mint most visszatérve. 120 millióan lakják, ami több mint a 200 milliós ország lakosságának fele (azt hiszem 220 a teljes lakosság, de erre nem esküdnék meg). Ez nagyon sok ember, tekintve, hogy méretre körülbelül Angliával egyezik meg, amelyet harmad ennyien laknak csupán. Ennek ellenére nem éreztük olyasmi örült túlnépesedést, mint amilyet az Indiai filmekben látni, soha nem keveredtünk komoly tömegbe, csupán az utakon volt éjjel-nappal tetemes forgalom. Ami feltűnik Jáva térképére nézve egyből, hogy nincsenek autópályák, és azt a gyakorlat is megerősítette, hogy jellemzően csupán két sávos országutak vezetnek keresztül a több mint ezer kilométer hosszú (talán van kettő is) majdnem-földrészen. Főleg Kelet-Jáván a képlet egyszerű: a sziget nagyon keskeny, így két út szolgálja a haladást, egy az északi egy a déli parton. Később ahogy szélesedik Jáva már több út kezdi átszőni. Mi Közép-Jáváig jutottunk el, így az onnan következőkről csak a térkép alapján tudnék nyilatkozni, amit meg bárki megtehet otthonról is, de elnézegetve gyanítom, hogy arrafelé sincsenek 8 sávos autópályák… Amíg mi mentünk kijelenthetem, hogy az infrastruktúra nagyon gyengécske, ami a fejlődés egy  komoly kerékkötője lehet errefelé. Az utak minősége kólával elmegy, csak mivel elég jelentős a közúti teherautós szállítmányozás, 2 sáv bizony baromi kevés. 60-70es átlagsebességnél nagyobbal számolni erősen a fikció irányába lök el bármilyen útitervet.

   Ami meglepett, az a komoly gazdasági szint különbség hiánya volt Bali és Jáva közt. Jáva egyáltalán nem tűnt szegényebbnek, az árak minimálisan tértek el az itt megszokottól, és így kalandozgatva egy nagyon is erős gazdaság és komoly belső piac képe bontakozott ki bennem. Úgy gondolom, ha megoldják, hogy az állami pénzek költse idővel kissé átláthatóbbá váljon, amire állítólag már komoly törekvések vannak felsővezetői szinteken, elképesztő lehetőségek rejlenek ebben az országban. Persze én innen nem tudom megítélni mennyi ebben a propaganda, de már az is jó jel, hogy világossá teszik és elismerik legalább kommunikáció szintjén: állami pénzt lopni nem szép dolog. Indonézia jelenleg a világ negyedik legnépesebb országa csak épp azt se szokás tudni, pontosan hol van. Szerintem az Ázsiai térség gazdasági súlyának növekedésével ez is változni fog, hiszen amíg el nem jön ide az ember, elképzelni is nehéz azt a végtelen, örülten termékeny, természeti kincsek millióit rejtő sziget tömeget, amit ez az ország rejt. Most pedig láthattuk, mindez egy vallásilag és etnikailag jórészt egységes, komoly problémáktól mentes központot ölel körül, amolyan belső gyarmatbirodalomként. A kép persze ennél sokkal árnyaltabb, nem is közgazdaságot tanulok itt, nem éppen vagyok körülvéve a térséget jól ismerő kutatókkal, így csupán benyomásokat írhatok meg. A jávaiak nem keltették egy robbanásra készülő nemzet lelkes fiainak képét, de éppenséggel a malájok sem, aztán mégis nagyot dobbantottak, így gyanítom a világnak ezen a részén inkább központi, kemény döntések tudnak magasabb fokozatba átrúgni egy országot, nem lakóinak csöndes szorgalmas ügyködése, amúgy fű alatt. Mivel itt elég sokat utazunk, sokféle járművet vezetve, azt hiszem efféle váltós hasonlatok az egészségesnél kicsit gyakrabban uralják be a képzeletemet :D Természetesen Indonézia hatalmas területet fed le, ami nem könnyíti meg a vezetői dolgát, de egyre kevésbé hiszek benne, hogy ez teszi nehézzé irányítását, hiszen a populáció jó része nem olyan nagy területre koncentrálódik, jó része arányait tekintve szinte lakatlan. Mikor beletanulnak majd az önálló, demokratikus országnak levésbe (és az eddigi fejlődési görbe azt jelzi, hogy azért erre haladnak), gyanítom, meg kell majd szoknunk, hogy nem csak vulkánkitörések helyeként hallunk majd erről az országról. Meglepődnék ha nem így lenne.

   Ehhez az optimista vízióhoz persze most még nem kevés fantázia kellett, például egy becakban (kerékpár hajtotta gyaloghintó szerűség) ülve, aminek  egyszemélyes sofőrje és motorja egy biciklis hordárral arról vitatkozik, melyikük mehet fel előbb a 3 fokos emelkedőre…

Hotelek

   Szintén nem segíti a nagy feltörés tervét a már korábban is említett érdekes viszonyuk a tökéletes megoldásokhoz, amit a hoteleken mérhettünk le legjobban. Valamit jól megcsinálni nem könnyű, de fenntartani még nehezebb. Esős évszak végére a falak dobálják le a festéket, a fürdőszobák berohadnak, a matracok hamar bebüdösödnek a nagy nedvességtől. Ezeket helyrehozni bizony fárasztó dolog, de az indonéz leleményesség megoldotta ezt: nem a szobákra figyelünk, hanem a homlokzatra és a lobbyra! Hiszen a családnak otthon úgyis azt mutatja meg a hazatérő vendég a fotókon, azzal büszkélkedik, kit érdekel, ha büdös volt a szoba?  Persze, ez gyanítom abból is ered, hogy az indonéz turizmus jórészt belföldi, kivéve pár népszerű desztinációt, és így sok hely nem nyugati turistáknak próbál megfelelni. Sajnos ritkán, és hosszas keresés után találtuk csak meg a számunkra tökéletes megoldást: tiszta, szuper egyszerű, jól karbantartott szobácska, semmi csicsa, jó áron. Ehelyett sokszor láttunk omló vakolatokat, széthulló matracokat, gyönyörű medencékkel és márvány előcsarnokokkal párosítva… Ami elképesztő fenomén errefelé, hogy a szobákat nem azonos színvonalon tartják rendbe. A legtöbb hotel hasonló kínálattal rendelkezik, economy szobák felől halad a kínálat a deluxe-ig, vagy nagyobb létesítmény esetén a különböző lakosztályokig. A növekedés jellemzően a meleg víz, a légkondi, a tévé és a több tér megjelenését jelenti, fokozatosan adagolva az újdonságokat a drágulással. Emellett szinte mindig egy meglepő dolgot is jelez: minél drágább egy szoba, annál tisztább, annál kevésbé büdös, és annál újabb az ágynemű. Úgy gondolják, szegény embernek nem jár tisztaság – ki tudja, lehet ugye zavarná is.

Ehelyütt jelezném, hogy ezek a problémák csak a csóró diákokat érdekelhetik Európából, mivel Indonézia nagyon hangulatos és színvonalas szállásokkal vár mindenkit szinte minden városában, aki képes egy két személyes szobára kiperkálni 250.000 rúpiát, azaz kevesebb mint hat ezer forintot. Tehát hotel kategóriában nevetséges fejenként 3 ezer forintos napi díjért szinte mindenhol lehet találni olyan helyet, ahol öröm megszállni. Ennek kétszereséért  pedig már a kisebb lakosztályok kategóriájában járunk. Nekünk Kelet-Európai back-packerekként azonban kb. napi 50-60 ezer rúpiában volt limitálva a szállás keretünk fejenként, de még így is sikerült szinte mindig csinos kis helyeken megszállnunk, igaz néha akár 10 hotelt is megtekintve egy városban. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a legjobbak azok a pici homestayek voltak, amelyek kissé eldugottabb helyeken vannak, így lelkes tulajuk igazán igyekszik, hogy többet kínáljon mint a könnyebben megtalálható, nagyobb vetélytársak. Itt ugye nem alkalmazottak viszik a bizniszt, a saját üzletére pedig mindenki jobban figyel :) Két ilyen klassz helyet találtunk, egyik se szerepel a Lonely Planetben, talán kis méretük miatt, így majd a bejegyzés végén leírom hol vannak,  hátha valakinek Yogyakartában, vagy Soloban lenne szüksége, szép, nyugodt kis szállásra.

A túra

  

A túra útvonala maga Banyuwangitól, a sziget keleti csücskétől indult, átkompozva Baliról (éjjel-nappal nyitva, 95 ezer rúpia egy kocsi utasokkal). Innen haladtunk fel Yogyakartáig, útba ejtve minden számunkra fontosnak gondolt látnivalót.

Addig is álljon itt egy kedves kép, amit csak úgy útközben lőttem, de csak azért nincs 30 ilyenem a két hét alatt, mert néha elgurultunk a randomság mellett, mire előkaptam a gépet :)

to be continued SOOON

Hamarosan lesz uj bejegyzes, csak egy ideje Java turan vagyunk. Gyulnek az erdekes/gyonyoru helyeken keszitett fotok :)