2010. július 31., szombat

Bangkok.. at Night Vol.2

  Nah ezúttal délután sikerült rászánnom magam blogolásra. Első Bangkoki esténken megejtettük az első kajálást is, az egész napos  tortúra után. Nem tudtam elképzelni, hogy elsőre az utcán egyek, mivel Bangkok kurva büdös, mindig van valami szag a levegőben, és főleg bizony a  kaják "illatoznak". Így beültünk egy kis étterembe, gondolván megkostoljuk a Thai kaját. Persze, hogy japán étterem volt...






Valami miso levest ettem extra cuccokkal. Ronda de... közepes. Őszyé jobb  volt. És drágább.




Kedves kis halacskák a bejáratnál.



Ezek meg ehetőek is... A thaioknak nem okoz gondot bármilyen húst jégen kirakni a 32 fokba az utcán. Vagy jég nélkül egy fél disznót mint később láttuk.



Belefutottunk egy hindu szentélybe. A hívők lelkesen imádkoztak még este 11kor is, füstölőket égetve.







Teli gyomorral, átesve az első ízsokkon már nem is tűntek olyan veszélyesnek az utcai árusok. Ebből például ettünk. Csirke nyársak szépen sterilizáló faszén felett.

5 baht. 30 forint. 3 harapás. Mogyoró ízű csípős szósszal.




     Őszy evett tengeri herkentyűs Thai Padban készített stuffot is. (kb. 1 lapos wok). Elvileg ez ie.s frissen sül, jól ki van égetve.
    Aládob 1 tojást, arra szórja a cuccot. Főleg kanállal, néha a koszos kis kezével... :D



Ezt kanállal tolta bele. Nem is emlékeztem, hogy 2 cuccban csinálja, a képen látszik :D


Eredmény:



Ez meg benne lakott:




Cseszy levese hasonló összedobálós technikával készült, csak ezúttal fortyogó mosogató lével fogták egybe az ételt, az sterilizálta. Vagy nem. Cseszy szarul van még mindig :D Reméljük lassan jobban lesz :/





Ilyen kedves kis szeméthalmok, vagy piacok mellett 100x ekkorák mindenfelé akadnak Bangkokban. Kukát nem igen láttunk még.


Gyümölcsöt még nem igen ettünk, mert a hotelben nincsenek a  feldolgozáshoz eszközök, de van belőlük bőven, fotózni sikerült is :D Főleg másnap a piacon... :) De álljanak itt éjszakai gyümik.










Utunk vissza a hotelbe a már kihaltabb hajnali Bangkokban. Azért még vannak az utakon. Ez a város tényleg soha nem alszik...











És a hotelünk. First House Hotel, 500 baht egy éjszaka. A hall 4 csillagot sejtet, a szoba 2-őt, 3-at.



Este kaptok még képeket a 2. estéről, kurvákkal, csirkével, törpével, no meg egy kis betekintést a gazdag Thai-ok plázákban és gyorséttermekben eltöltött életébe.

Indulunk a ruha piacra! Lili meg hiányzik :(

Bangkok... At Night

Ígértem, hogy kerülnek fel még képek. Ezúttal jobb minőségben a tegnap estéről, több kommentárral.

    Bangkok klímája nagyon szélsőséges: kint meleg és párás, a mindenhol sülő utcai kaják szagától terhes, bent a modern épületekben, boltokban pedig steril és jéghideg - a légkondiktól. Maga a légkondicionálás jó dolog lenne, de itt erősen túlzásba viszik: a 7Eleven minden utcasarkon megtalálható éjjel-nappali élelmiszer lánc boltjaiban gyk. hűtőbe se kell tenni a kajákat, mert olyan hideg van mint otthon egy TESCO-s hűtőpultban.

A kurva anyját  a geci blog motornak, kimentem fél órára felhozni csapatunk 4. időleges tagját Ádámot a hotelbe, erre addig törölte amit ez után írtam. Kurva anyját...

Képek akkor holnap, most is csak pár ízelítő :( :(









2010. július 30., péntek

Bagkok Dangerous... NOT.

Nah itt az este (hajnal), két utitársam békésen szuszmorog ágyaikon, van egy kis időm leRni megérkezésünket Bangkokba.

Helyi idő szerint hajnalban szált le az Aerosvites gépünk Bangkok legnagyobb, 2006-ban épült repterén. Nevét most nem fogom kiguglizni újra, de a hangszórókba körülbelül savanyauborkának hangzott.  Ekkor már 14 órája úton voltunk a Kijevi átszállást is beleszámolva, és nem kicsit voltunk hullák. Ehhez hozzájárultak a miniatűr kaja adagok, a kényelmetlen székek, és a brutális légkondi is - mindegy, 84 ezer forintért áthoztak a világ másik felére. A reptéren elbohóckodtunk kicsit a vízum beszerzésével, aztán szerettük volna neten megnézni, hol is van a szállásunk. Én azt hittem Ázsia modernebb részein a csapból is wifi folyik, nos tévedtem, 250 bahtnyi (egy baht olyan 6-7 forint) pénzecskét gomboltak le rólunk 1 órányi  internetért. Megnéztük a címet és lebattyogtunk a SkyTrain-hez, ami Bangkok vadi új, csilli-villi, marha magas oszlopokon futó légi vasútja a reptérről a városba. Jelenleg még ingyenes, mivel nincs kész teljesen az összes megálló. Közben lehetőségünk nyílt végre körül is nézni, és konstatálni, h nem semmi a repülőtér. Linkelek róla 1 képet. Aki nem látja a hasonlóságot az egyik Unreal Tournament pályával az vagy vak, vagy nem játszik :D


Végtelenbe vesző mozgó szőnyegek, hogy gyalogolni se kelljen. Éjszaka minden kihalt.


Összehasonltás képpen álljon itt egy a Kijevi reptérről :P



Ez kicsit se világít kéken. Elég posztkommunista alkotmány volt :)

És kívülről se gyenge:


Felszálltunk a Skytrain-re, gondolva, hogy majd ezzel bemegyünk a városba, jól megmutatjuk egy taxisnak a szállás címét, oda visz, kajálunk egy nagyot a déli check-in lehetőségig és a világ szép kerek lesz. Persze nem így lett, kétségbeesetten kerestük 20 kilós hátizsákokkal szenvedve a vonaton, hogy hol az istenbe kéne leszállni. A Skytrain még tényleg elég béta verzió, hol megáll megállókban, hol nem, de azért jól tele van kis thaiokkal.

Nekem szarakodott az új 8 gigás Cf kártyám, valószínűleg túl nagy a 350D-nek, így a legelején készült fotóim elvesztek, szóval Őszytől pakolászok. Azóta a kártya kérdése megoldódott, úgyhogy a következőkben már az enyémek jönnek. Azért berakok ide még párat azok közül, amiket Őszy a Skytrain ablakából készített. Bangkok külvárosa. Lehangoló/érdekes/gyönyörű/trópusi - bár épp esős évszak van, az nem dobja fel őket, de a szmog felhő az nem évszakfüggő :)








A képek az elég sebesen suhanó vonat ablakából készültek, borús időben, így nem mind lett tökéletes, de jól bemutatják mit is láttunk. Egy hatalmas metropolist, felette szmoggal, amit szarrá mosott a trópusi eső, és ami hol szupermodern, hol majd szét esik. Ahogy kiszálltunk a SkyTrainből ránk szakadt az érzés, hogy ez bizony nem egy Olaszországi nyaralás, ahol majd megkérdezzük merre menjünk a szálláshoz a busszal. Ez egy akkora város, ahol a taxisok nem tudják utcanevek alapján a címeket. És a csomagjaink mennyisége se könnytette meg a dolgunkat...


Kalandjaink így a lefoglalt szállás helyett egy turisztikai hivatalban végződtek, ahova egy szorgos kis tuk-tuk-os vitt el hármunkat egyetlen 2 személyes tuk-tuk-on, 70 kilónyi csomaggal. Izgalmas élmény volt, de nagyon élveztük, így Bangkokban csak tuk-tukkal fogunk járni, csak legközelebb orvosi maszkban, mert a szmog brutális...

Íme a tuk-tukok  a turisztikai hivatal előtt. Itt a kedves hölgy egy majd egy órás tárgyalás keretében megpróbált ránk verni egy 300 dolláros tipikus tájföldi nyaralási csomagot, de végül megúsztuk egy 2 napos Bangkoki hotel rezervációval, fejenként 30 dollárért :)

Ezek a bejegyzések már a First House bangkoki hotelből születnek, ami ugyan nem szép, de tiszta, és jó helyen van. Ma este már megkostoltuk a Thai ízeket, és sok szép fotó is született, de mivel közben hajnali 4 óra lett itt, inkább azokat holnap pakolom fel. Szét Skypoltam magam a családdal és Lilivel, aki elég kis elesettnek tűnik hiányomban, de nagyon cukin nézeget a webkamerába :)

Jó éjszakát Budapest, jó hajnalt Bangkok.

Egy pár kép máról, hogy valami azért jusson, most csak így, magyarázat nélkül. De van még bőven ;)