Nah itt az este (hajnal), két utitársam békésen szuszmorog ágyaikon, van egy kis időm leRni megérkezésünket Bangkokba.
Helyi idő szerint hajnalban szált le az Aerosvites gépünk Bangkok legnagyobb, 2006-ban épült repterén. Nevét most nem fogom kiguglizni újra, de a hangszórókba körülbelül savanyauborkának hangzott. Ekkor már 14 órája úton voltunk a Kijevi átszállást is beleszámolva, és nem kicsit voltunk hullák. Ehhez hozzájárultak a miniatűr kaja adagok, a kényelmetlen székek, és a brutális légkondi is - mindegy, 84 ezer forintért áthoztak a világ másik felére. A reptéren elbohóckodtunk kicsit a vízum beszerzésével, aztán szerettük volna neten megnézni, hol is van a szállásunk. Én azt hittem Ázsia modernebb részein a csapból is wifi folyik, nos tévedtem, 250 bahtnyi (egy baht olyan 6-7 forint) pénzecskét gomboltak le rólunk 1 órányi internetért. Megnéztük a címet és lebattyogtunk a SkyTrain-hez, ami Bangkok vadi új, csilli-villi, marha magas oszlopokon futó légi vasútja a reptérről a városba. Jelenleg még ingyenes, mivel nincs kész teljesen az összes megálló. Közben lehetőségünk nyílt végre körül is nézni, és konstatálni, h nem semmi a repülőtér. Linkelek róla 1 képet. Aki nem látja a hasonlóságot az egyik Unreal Tournament pályával az vagy vak, vagy nem játszik :D
Végtelenbe vesző mozgó szőnyegek, hogy gyalogolni se kelljen. Éjszaka minden kihalt.
Összehasonltás képpen álljon itt egy a Kijevi reptérről :P
Ez kicsit se világít kéken. Elég posztkommunista alkotmány volt :)
És kívülről se gyenge:
Felszálltunk a Skytrain-re, gondolva, hogy majd ezzel bemegyünk a városba, jól megmutatjuk egy taxisnak a szállás címét, oda visz, kajálunk egy nagyot a déli check-in lehetőségig és a világ szép kerek lesz. Persze nem így lett, kétségbeesetten kerestük 20 kilós hátizsákokkal szenvedve a vonaton, hogy hol az istenbe kéne leszállni. A Skytrain még tényleg elég béta verzió, hol megáll megállókban, hol nem, de azért jól tele van kis thaiokkal.
Nekem szarakodott az új 8 gigás Cf kártyám, valószínűleg túl nagy a 350D-nek, így a legelején készült fotóim elvesztek, szóval Őszytől pakolászok. Azóta a kártya kérdése megoldódott, úgyhogy a következőkben már az enyémek jönnek. Azért berakok ide még párat azok közül, amiket Őszy a Skytrain ablakából készített. Bangkok külvárosa. Lehangoló/érdekes/gyönyörű/trópusi - bár épp esős évszak van, az nem dobja fel őket, de a szmog felhő az nem évszakfüggő :)
A képek az elég sebesen suhanó vonat ablakából készültek, borús időben, így nem mind lett tökéletes, de jól bemutatják mit is láttunk. Egy hatalmas metropolist, felette szmoggal, amit szarrá mosott a trópusi eső, és ami hol szupermodern, hol majd szét esik. Ahogy kiszálltunk a SkyTrainből ránk szakadt az érzés, hogy ez bizony nem egy Olaszországi nyaralás, ahol majd megkérdezzük merre menjünk a szálláshoz a busszal. Ez egy akkora város, ahol a taxisok nem tudják utcanevek alapján a címeket. És a csomagjaink mennyisége se könnytette meg a dolgunkat...
Kalandjaink így a lefoglalt szállás helyett egy turisztikai hivatalban végződtek, ahova egy szorgos kis tuk-tuk-os vitt el hármunkat egyetlen 2 személyes tuk-tuk-on, 70 kilónyi csomaggal. Izgalmas élmény volt, de nagyon élveztük, így Bangkokban csak tuk-tukkal fogunk járni, csak legközelebb orvosi maszkban, mert a szmog brutális...
Íme a tuk-tukok a turisztikai hivatal előtt. Itt a kedves hölgy egy majd egy órás tárgyalás keretében megpróbált ránk verni egy 300 dolláros tipikus tájföldi nyaralási csomagot, de végül megúsztuk egy 2 napos Bangkoki hotel rezervációval, fejenként 30 dollárért :)
Ezek a bejegyzések már a First House bangkoki hotelből születnek, ami ugyan nem szép, de tiszta, és jó helyen van. Ma este már megkostoltuk a Thai ízeket, és sok szép fotó is született, de mivel közben hajnali 4 óra lett itt, inkább azokat holnap pakolom fel. Szét Skypoltam magam a családdal és Lilivel, aki elég kis elesettnek tűnik hiányomban, de nagyon cukin nézeget a webkamerába :)
Jó éjszakát Budapest, jó hajnalt Bangkok.
Egy pár kép máról, hogy valami azért jusson, most csak így, magyarázat nélkül. De van még bőven ;)
2 megjegyzés:
naon jók a képek, hajrá fiuk !teccik az egyensecó!
Hol vannak a shemalek?
A tobbi nem érdekel..
Megjegyzés küldése